Felszabadító érzés, amikor ledől egy külső korlát, vagy feloldódik egy belső akadály. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük: végre szabadok vagyunk.
De vajon mennyire tartós ez a szabadság?
Mi történik akkor, amikor egy régi helyzetben újra ugyanúgy reagálunk, mint korábban? Amikor tudjuk ugyan, mit szeretnénk tenni, mégsem sikerül másképp választanunk? Vagy amikor a testünk hamarabb mond igent vagy nemet, mint ahogy végiggondolnánk a helyzetet?
Azt hiszem, a szabadság sokkal több annál, mint hogy egyszerűen megszabadulunk egy külső korláttól.
A szomatikus szemlélet szerint a valódi választási lehetőség a testünkkel való kapcsolatból születik.
Ha nem érzékelem, mi történik bennem, azt sem tudom felismerni, mire van szükségem. Nem veszem észre, mikor fáradtam el, mikor lenne szükségem pihenésre, kapcsolódásra vagy éppen egy határ meghúzására. Nehéz úgy szabadon választani, hogy közben nem érzem önmagamat.
Amikor viszont kapcsolatba kerülünk a testünkkel, fokozatosan kirajzolódnak mélyebb szükségleteink is. Ez azonban még csak az első lépés. A következő kérdés az, hogy képesek vagyunk-e kifejezni őket. Tudunk-e kérni? Tudunk-e nemet mondani? Tudunk-e úgy gondoskodni magunkról, hogy közben mások szabadságát is tiszteletben tartsuk?
A trauma gyakran beszűkíti ezt a választási lehetőséget. Az idegrendszer automatikus túlélési működésbe kapcsol: állandó készenlétben marad, vagy éppen lefagy. Ilyenkor sokszor nem tudatos döntéseket hozunk, hanem régi mintáink ismétlődnek.
A szabadság akkor kezd megszületni, amikor a test újra biztonságban érzi magát. Amikor az idegrendszer már nem kizárólag a túlélésre készül, hanem képes kíváncsinak maradni. Ilyenkor fokozatosan megjelenik egy apró tér a megszokott automatikus reakció és a választható cselekvés között.
Talán ez a szabadság egyik legmélyebb formája.
Bessel van der Kolk egyik mondata gyakran eszembe jut:
„Ha félelem helyett kíváncsisággal kezdjük megközelíteni a testünket, minden megváltozik.”
Egyre inkább azt tapasztalom, hogy a szabadság nem a korlátlanságot jelenti, hanem azt, hogy újra kapcsolatba kerülünk a testünkkel – és ezen keresztül önmagunkkal.
